Élelmiszeripari részleg

Kémiai elemzés

ÉLELMISZER VIZSGÁLAT

A J.S. Hamilton valóban egyedülálló vállalat a világpiacon. Egységesíti a szaktanácsadást, a szakértői és tanácsadói szolgáltatást az analitikai vizsgálatokkal, melyeket a vállalat laboratóriumaiban végeznek el.

 

A J.S. Hamilton különböző laboratóriumi egységei százával végeznek vizsgálatokat annak érdekében, hogy azonosítsák a élelmiszerbiztonsági kockázatokat valamint az élelmiszerek minőségét, azok mikrobiológiai, érzékszervi és fizikai-kémiai tulajdonságát. A fent említett vizsgálatok központi részét képezik a vállalat tevékenységének, egy olyan partnernek, amely átfogó szolgáltatást nyújt a széles értelemben vett élelmiszeripar sok ágazata részére.

FIZIKAI-KÉMIAI VIZSGÁLATOK

A fizikai-kémiai tesztek kiegészítik a mikrobiológiai meghatározásokat, valamint az érzékszervi  vizsgálatokat. Ezek együttesen lehetővé teszik, hogy alapvető információkat kapjunk az élelmiszerek összetevőiről (beleértve a fehérjéket, a zsírt, valamint a víz- rost-, hamu- és sótartalmat), mikro és makro elemek, vitaminok, adalékanyagok jelenlétéről, továbbá az előforduló szennyező anyagokról (pl. nehézfémek, növény védőszer maradványok, policiklusos aromás szénhidrogének vagy dioxinok mennyisége).

 

A J.S. Hamilton laboratóriumok komplex vizsgálatokat kínálnak annak érdekében, hogy hogy kielégíthessék megrendelőik legmagasabb elvárásait az élelmiszerek biztonsága és minősége terén.

SZENNYEZŐANYAGOK ÉS NÖVÉNYVÉDŐSZER MARADVÁNYOK JELELNLÉTÉNEK VIZSGÁLATA

Az EU élelmiszerbiztonsági alapelvének célja a fogyasztók védelme, melynek során biztosítani kell a piac hatékony működését. A piacon minden termének meg kell felelnie a rendeletekben előírt élelmiszer biztonsági szabványoknak. Ezek a szabványok a fogyasztók egészségére és jólétére veszélyes anyagoknak nem csak törvényben meghatározott alapvető tulajdonságait érintik, hanem azok megengedett mennyiségét is. Mivel a vegyi anyagok szerepe növekszik a mezőgazdaságban és más élelmiszeripari ágazatokban, szükséges a szermaradványok és szennyező anyagok nyomon követése az élelmiszerekben és takarmány termékekben.

 

A veszélyek megfelelő beazonosítása, valamint az adott vizsgálat céljának, valamint módszerének meghatározása rendkívül fontos, ezért szükséges a megrendelő és a laboratórium együttműködése.

 

A legjelentősebb szennyező anyagok az élelmiszer biztonsági meghatározások szerint az antibiotikumok és gyógyszermaradványok, a növényvédő szerek, a poliklórozott bifenilek és dioxinok, mikotoxin tartalom, a policiklusos aromás szénhidrogének, akrilamid, melamin, nehézfémek és növényi eredetű méreganyagok.

ÁLLATGYÓGYÁSZATI SZERMARADVÁNYOK

Az antibiotikumok és kemoterápiás szereket általánosan használják az emberi és állati betegségek kezelésére. Ezeknek az anyagoknak a felfedezése és alkalmazása a huszadik század legjelentősebb orvosi vívmányának tekinthető.

 

Jóllehet, ezek az anyagok jelen vannak az állati testrészekben és egyéb állati eredetű élelmiszereken (mint például tejben, tojásban vagy mézben), potenciális veszélyforrást jelenthetnek a fogyasztók egészségére. Ilyen veszélyek leginkább akkor fordulnak elő, ha nem tartják be a szerek felhasználhatósági idejét, ha nem megfelelően adagolják ezeket, vagy olyan szereket alkalmaznak állatokon, melyek nem erre a célra valók.

 

Számos rendelet és megkötés szabályozza az antibiotikumok és kemoterápiás szerek megfelelő használatát az élelmiszer termelési célú állattenyésztésben, amelyeket az Európai Unió a fogyasztók egészségének biztosítása érdekében vezetett be.

 

Az állatgyógyászati szermaradványok nyomon követése komplex és nehéz kérdés, figyelembe véve az anyagcsoportok változatosságát, amely az egyes rész összetevők eltérő kémiai szerkezetéből adódik, valamint az anyagcsere okozta változások hatását, amelyek befolyásolják a szermaradványok jelenlétét a végtermékben.

 

Az állatorvosi szermaradványok vizsgálata során a laboratórium mikrobiológiai screening módszert alkalmaz, amely lehetővé teszi a vizsgálati minta gyors összehasonlító értékelését, valamint a legmodernebb analitikai módszereket, a gáz-folyadék kromatográfia és a gáz kromatográfia-tömegspektrometria kombinációját.

 

A J.S. Hamilton Gdynia-i laboratóriuma olyan vizsgálati módszereket fejlesztett ki, amelyek lehetővé teszik, hogy egyre szélesebb körű vegyi anyagok meghatározását ajánljuk, nagy számú élelmiszer mátrixban, figyelembe véve a szigorú szabályozást, melynek célja a megengedett szermaradvány határértékek csökkentése. A legtöbb módszer az összetevők lehető legalacsonyabb megengedett határértékére validált, így ezek alkalmazhatók az állatgyógyászati szerektől mentes termékek nyomonkövetésére.

NÖVÉNYVÉDŐSZER MARADVÁNYOK

A növényvédő szerek alkalmazása a mezőgazdaságban jelentős termésnövekedést eredményezett és hozzájárult az állatbetegségek csökkenéséhez, ezáltal az élelmiszer termelés növekedéséhez. Azonban a peszticid maradványok jelenléte a végtermékben nem kívánatos jelenség, tekintettel az emberi szervezetre gyakorolt káros hatásokra (lehetséges magzati és genetikai károsodások, rákkeltő hatás).

 

Figyelembe véve, hogy a peszticid maradványok rendkívül alacsony mennyiségben fordulnak elő az élelmiszerekben, megfelelő izolálási és dúsítási technikára van szükség, annak érdekében, hogy pontos és megbízható meghatározást tudjunk végezni az adott mátrixban. Másrészt az anyagmátrixok, valamint a peszticidek csoportjába tartozó vegyületek változatossága nagyon megnehezíti egy olyan vizsgálati módszer kialakítását, amely általánosan alkalmazható minden lehetséges élelmiszerre. Ennélfogva kompromisszumot kell kötni a meghatározott hatóanyagok száma, azok kimutatási értéke, a ráfordított munka és idő mennyisége, valamint az adott mátrixban a vizsgálathoz használt berendezések komplexitása között.

 

J.S. Hamilton Laboratórium Gdyniában sok évvel ezelőtt bevezette a peszticid maradványok figyelemmel kísérését és közben folyamatosan szélesíti a meghatározott paraméterek körét. A laboratórium ajánlata sok peszticid vizsgálati módszert foglal magába, melyeket a különféle vegyület csoportok komplexitása jellemez.

DIOXINOK ÉS POLIKLÓROZOTT BIFENILEK

A poliklórozott dibenzo-para-dioxinok (PCCD-k) és poliklórozott dibenzofuránok (PCDF-ek), melyeket röviden dioxinoknak neveznek, egy 200 hasonló kémiai felépítésű vegyületből álló csoport, melyek a klór atomok számában és azok eloszlásában különböznek egymástól, hasonló toxikus hatás mechanizmus mutatnak az élő szervezetekre nézve. A kutatások alapján a poliklórozott bifenil csoport (PCB-k) egyes vegyületeinek hasonló a toxikus hatása. 17 rokon vegyület, melyek 4-8 szénatomot tartalmaznak, részben veszélyesek az ember egészségére. A PCDD-k és PCDF-ek között részben veszélyesek azok, melyekben a klór atom a 2, 3, 7 és 8 helyzetben van, pl. 2,3,7,8-tetraklorodibenzo-p-dioxin (TCDD).

 

Az Európai Bizottság 1881/2006. (2006. dec. 19.) sz. rendelete és ennek kiegészítései szabályozzák a dioxinok és a dioxin hatású poliklórozott bifenilek (dl-PCB-k) összegének legmagasabb megengedett szintjét, valamint a poliklórozott bifenilek azon rokonvegyületeinek szintjét, melyek a dioxinoktól eltérő hatásúak (ndl-PCB-k).

 

A dioxinok és poliklórozott bifenilek egyes rokonvegyületei eltérő toxicitást mutatnak az emberi és állati szervezetre, így ennek megállapításához toxicitási értéknek nevezett konverziós faktorokat használnak. A toxikus egyenérték faktor (TEF) lehetővé teszi a rokonvegyületek toxicitását és elősegíti a rizikó értékelést. A meghatározás értékei ennélfogva figyelembe veszik a dioxinok és poliklórozott bifenil rokonvegyületek összegét, valamint a dioxinok toxikus egyenértékét (TEQ), amelyek a rokonvegyületek összegéből és azok toxikus egyenértékéből adódnak. A TEQ értéke megmutatja, hogy az adott vegyület toxicitása hányszor kisebb, mint az emberre legveszélyesebb rokonvegyület, pl. a 2,3,7,8-TCDD, melynek toxikus egyenérték faktora 1-gyel egyenlő.

MIKOTOXINOK

A mikotoxinok olyan anyagok, amelyeket a penészgombák számtalan faja termel, de legfőképp az Aspergillus, penicillium és Fusarium fajok. A gomba fajtája, a nedvesség, a megfelelő hőmérséklet, a termék víztartalma és érettsége azok a tényezők, amelyek hatással vannak a mikotoxinok termelődésére.

 

A mikotoxinok számos betegséget okozhatnak és mérgezőek, hogy nagy mennyiségben fogyasztják őket, de hosszan tartó kitettség esetén a kisebb mennyiségek is komoly egészségkárosodást okozhatnak. Az egészség károsodáson túl a mikotoxinok komoly gazdasági veszteségeket is okozhatnak.

 

Mintegy 300 mikotoxint azonosítottak, melyek közül az aflatoxinok, trichotecinek (deoxinivalenol), T2, és HT2 toxinok, fumonisin, ochratoxin, patulin és ergot a legveszélyesebbek.

 

Az Európai Bizottság 1881/2006. (2006. dec. 19.) sz. rendelete és ennek kiegészítései meghatározzák a mikotoxonok megengedett legmagasabb értékét.

 

A mikotoxinok meghatározásának kérdése már a huszadik század hatvanas évei elején felkeltette a Gdynia-i J.S. Hamilton laboratóriumok érdeklődését az akkori angliai szárnyasvész után. Az analitikai tevékenység jelenleg kromatográfiai módszerek alkalmazásán alapszik: folyadék kromatográfia fluorimetriával, vagy folyadék kromatográfia tandem tömegspektrometiával.

POLICIKLUSOS AROMÁS SZÉNHIDROGÉNEK

A kondenzált aromás gyűrűket tartalmazó policiklusos aromás szánhidrogének (PAH-ok) fa, cigaretta elégetése, valamint aszfalt gyártása során keletkeznek. Az élelmiszerekben hőkezelés során jelenhetnek meg, mint pl. sütés, füstölés, grillezés vagy származhatnak környezeti szennyeződésből.

 

Ezek jelenléte nem kívánatos az élelmiszerekben, ugyanis közülük soknak tartanak rákkeltő, és genetikailag károsító hatást, melyek egy része már bizonyításra került.

 

Az Európai Bizottság 1881/2006. (2006. dec. 19.) sz. rendelete és ennek kiegészítései meghatározzák a policiklusos aromás szánhidrogének megengedett legmagasabb értékét, míg az élelmiszerek ez irányú nyomon követése már régóta érdekli a gyártókat. A J.S. Hamilton Laboratóriumok rendelkeznek a megfelelő módszerekkel, melyek lehetővé teszik a PAH-ok meghatározását sok élelmiszerben, figyelembe véve az engedélyezett legmagasabb határértékeket.

EGYÉB VEGYI SZENYEZŐ ANYAGOK

Az élelmiszereknek alapvetően biztonságosnak kell lenniük a fogyasztók számára. Ez az alapelv jelenik meg az Európai Parlament és Tanács 178/2002. sz. rendeletében, miszerint legfontosabb az Európai Közösség és harmadik államok fogyasztóinak biztonsága és bizalma.

 

A veszélyes anyagok legmagasabb megengedett határértékeit az Európai Bizottság 1881/2006. (2006. dec. 19.) sz. rendelete határozza meg, ahol a következő szennyező anyag csoportokat találjuk:

  • nitrátok,
  • mikotoxinok,
  • fémek, nehézfémek,
  • 3-monoklórpropán-1,2-diol,
  • dioxinok és polikórozott bifenilek dioxin szerű hatással,
  • polikórozott bifenilek dioxin szerű hatás nélkül,
  • policiklusos aromás szénhidrogének,
  • melamin és szerkezetileg hasonló rokon vegyületei,
  • növényi méregnyagok.

 

NEHÉZFÉMEK

A nehézfémek, mint a szennyeződések egy fajtája, jelentős mennyiségük a környezetből kerül bele az élelmiszerekbe. Szakirodalmi adatok alapján ezen szennyeződések leggyakrabban a növényekben, valamint növényi eredetű termékekben fordulnak elő, mint például sütőipari késztermékekben, az összes gabonafélében, továbbá halak és egyéb tengeri élőlényekben.

 

A leggyakoribb, ugyanakkor legveszélyesebb fellelhető elemek az élelmiszerekben a kadmium, ólom, higany, arzén. Ezen elemek magas szintű és hosszú idejű jelenléte során az élelmiszer nagyobb eséllyel okoz karcinogén megbetegedést, idegrendszeri, valamint immunrendszeri rendellenességet az emberi szervezetben.

 

A J.S. Hamilton Laboratóriumoknál Gdíniában a nehézfémek vizsgálata a lehető legfejlettebb kutatási módszerekkel történik, mind lengyel, mind nemzetközi előírásoknak eleget téve. A tudomány csúcstechnikáját alkalmazva.

 

Az adott élelmiszeripari termékben jelenlevő nehézfémek legmagasabb megengedhető szintjét az Európai Bizottság 1881/2006. (2006. dec. 19.) sz. rendelete tartalmazza.

TÁPÉRTÉK MEGHATÁROZÁS

A fogyasztók tápértékről történő tájékoztatását a 1169/2011. számú 2011. október 25-ei Európai Parlament és Tanács Szabályzatának rendelete írja elő, hivatkozva a fogyasztók tájékoztatását az élelmiszeripari alapanyagok és egyéb hozzávalókról megkövetelő 1924/2006. és 1925/2006. számú rendeletekre és a már érvényességét vesztett 87/250/EWG, 90/496/EWG, 1999/10/WE, 2000/13/WE, 2002/67/WE és 2008/5/WE. számú Európai Parlament és Tanács direktíváira. Az élelmiszerek megfelelő címkézettsége elengedhetetlen az Élelmiszerbiztonsági törvény alapján, hogy a termék élelmiszerbiztonsága garantált legyen a termék törvényes forgalomba hozatalához.

 

A címkének tartalmazni a termék energia értékét, zsír tartalmát, telített zsírsav tartalmát, szénhidrát, cukor, fehérje és só mennyiségét. Amennyiben só vagy más hozzávaló nem kerül bele a termékbe a technológiai folyamatok során, abban az esetben fel kell tüntetni a tápérték információk mellé, hogy a termékben lévő só mennyisége természetes sók jelenlétéből származik.

 

A tápérték információk tartalmát mélyrehatóbban lehet részletezni, úgy mint egyszeresen telítetlen zsírsavak, többszörösen telítetlen zsírsavak, poliolok, keményítő, rost, vitamin és ásványianyag mennyisége a vizsgált termékben. A lista zárt, így további tápértékkel kapcsolatos kiegészítő információk hozzáadása, mint például többszörösen telítetlen zsírsavak összetevőinek kimutatása, nem lehetséges.

 

A mért tápérték komponensek információit ki lehet fejezni g/100g, g/100ml-ben, továbbá lehetőség van az egységnyi késztermékre mért értékek kifejezésére is

Az élelmiszerben meghatározott tápérték komponensek mennyiségét átlag értékekre számítva kapjuk meg, melyeknek módja a következők lehetnek:

  • Élelmiszer laboratóriumi analízis
  • A vizsgálni kívánt komponens tapasztalati és mért átlagértékeinek alapján számolva
  • Elérhető és elfogadott adatok alapján számolva.

 

A termelők különböző eljárások közül választhatnak. Végezhetnek megfelelő laboratóriumi vizsgálatokat (javasolt a feldolgozott és a késztermékeknél) vagy  végezhetnek megfelelő matematikai számításokat a termék receptúrája, valamint az ismert technológiai folyamatokat figyelembe vételével. Mindkét esetnél fontos, hogy a termék összes alapanyaga és hozzávalója számításba legyen véve.

VITAMINOK

A vitaminok nélkülözhetetlenek élő szervezet megfelelő működéséhez. Éppen ezért a vitaminok mennyisége az egyik legfontosabb minőségi jellemző az élelmiszerek esetében, csakúgy, mint a megfelelő technológiai folyamatok.

 

A vitaminok lehetnek természetes, illetve mesterséges eredetűek. Analízisük meglehetősen bonyolult folyamat, köszönhetően a változatos szerkezetüknek és eltérő tulajdonságaiknak.

 

A vitaminok meghatározására csoportjaiktól és szerkezetüktől függően különböző analitikai módszerek alkalmazhatóak. Leggyakrabban kromatográfia módszerét (folyadék kromatográfia és fluoreszenciás meghatározás kombinációját, valamint spektofotometriás méréseket) vagy mikrobiológiai technikákat szoktak alkalmazni. Az enzim és titrálásos módszerek használata ritkább manapság.

 

A vitaminok százalékát, melyek a 1169/2011 Európai rendelet XIII. mellékletében találhatóak, az élelmiszerek csomagolásán felkell tüntetni, amennyiben számottevő mennyiségben vannak jelen. A jelentős mennyiségekről beszélünk a következő arányok esetében:

 

  • 15% tápanyag referencia érték esetén 100g vagy 100ml termékben mérve, kivétel képeznek az italok.
  • 7,5% tápanyag referencia érték esetén 100ml ital termékben mérve.
  • 15% tápanyag referencia érték esetén termék egységre mérve, abban az esetben, ha egy csomag egy egységnyi terméket tartalmaz.

ÉLELMISZER ADALÉKANYAGOK VIZSGÁLATA

Maga az ötlet az volt, hogy az élelmiszer adalékanyagok segítségével fokozni lehessen az élelmiszerek ízét, növelni az eltarthatóságukat, elősegíteni a technológiai folyamatokat a gyártás során, vagy csupán vonzóbbá tenni külső megjelenésüket a termékeknek.

 

Az Európai Unió Törvényének értelmében (Európai Parlament és Tanács 1333/2008. számú rendelete és későbbi kiegészítései alapján) adalékanyagnak számít minden olyan anyag, amely élelmiszerként önmagában nem fogyasztott és jellemző élelmiszer összetevőként nem alkalmazott anyag – tekintet nélkül arra, hogy van-e tápértéke vagy sem – , amelyet az adott élelmiszer gyártása, feldolgozása, elkészítése, kezelése, csomagolása, szállítása és tárolása során technológiai célból szándékosan adnak az élelmiszerhez, melynek eredményeként önmaga vagy származéka közvetlenül vagy közvetetten az élelmiszer összetevőjévé válik.

 

Az élelmiszer adalékanyagok felhasználása akkor és csak akkor engedélyezett, ha a következő feltételek érvényesülnek:

 

  • Nincs káros hatással a fogyasztó egészségére – orvosilag bizonyítottan – a javasolt mennyiség
  • Amennyiben a technológiai folyamat megköveteli a használatot és más módon nem helyettesíthető.
  • Amennyiben használata nem téveszti meg a fogyasztót, valamint előnyöket nyújt a fogyasztó részére.
  • Annak érdekében, hogy az alkalmazott adalékanyagokat kimutathassuk, szükséges megválasztani a megfelelő vizsgálati eljárást. Ennek megvalósításához a J.S.Hamilton Laboratóriumok Gdíniában különböző technológiai módszereket alkalmaznak – Kromatográfiás (gáz, folyadék és vékonyréteg kromatográfia), spektofotometria, spektroszkópia (ICP-OES és CP-MS), valamint desztillációs technikák.

ÉLELMISZER HAMISÍTÁS

Az élelmiszerek hamisítása azóta okoz problémát az emberek életében, amióta profit szerzés céljából történik az élelmiszerek termelése. Manapság az egyik legismertebb problémák között tartják számon ezeket a kihágásokat, melyek az élelmiszeripar összes termékcsoportjánál jelen van. Hamisíthatják a tej és tejtermékeket, csokoládét és annak készítményeit, a húsokat és hús készítményeket, növényi olajokat, zöldség és gyümölcsleveket, a mézsöröket, alkoholos italokat.

 

Az eltéréseket felmérve, többségében a nem megfelelő címkézettség, nem engedélyezett összetevők hozzáadása, a tartósítószerek feltüntetésének hiánya, vagy a nem megfelelő termék megnevezés (pl: vajnak hívni egy terméket, ami nem tej eredetű zsírokból készült) utal a hamisítás meglétére. Gyakran a drága összetevőket olcsóbbra cserélik ki, vagy akár olyan anyagot adnak a termékhez, amely kimutatható az élelmiszerben, mint a melanin botrány esetében, ahol melanint adtak hozzá összetevőként a gyerekeknek készített tejhez.

 

A hamisítás beazonosításához szükséges a megfelelő vizsgálatok megválasztása. Ugyanúgy alkalmazhatóak a klasszikus mérési módszerek, például tej fagyáspontjának meghatározásához használt víz hígításos módszer, vagy akár keményítő jelenlétének hús termékekben való kimutatásához lugol oldat hozzáadása, úgy alkalmazhatóak az enzim, genetikai mikroszkópikus, vagy kromatográfiás, izotópiás és spektrometriás technikák.

 

A megfelelő módszer kiválasztásához fontos a megrendelő és a laboratórium közötti együttműködés és kommunikáció, nem csak a kutatási technika kiválasztása miatt, hanem hogy azonosítani tudják ki tartozik felelősséggel termék hamisításáért.

SUGÁRZÁS VIZSGÁLATA

Az első élelmiszer sugárzásával kapcsolatos eset a II. világháború idején történt meg az Egyesült Amerikai Államok területén. Ez addig nem volt jelen, amíg a háborút követően a folyamatosan fejlődő nukleáris ipar eredményeit nem békés célokra használták fel. Attól a pillanattól kezdve a nukleáris energiát élelmiszerek eltarthatóságának hosszabbítására használták.

 

Nagy lehetőséget látott az élelmiszer szektor a termékek lejárati dátumának meghosszabbításában.

 

A sugárzás folyamata az élelmiszerek radioaktív Kobalt 60 vagy Cézium 137, gamma sugarak, illetve magas energia tartalmú elektronok által történő besugárzását foglalja magában. A láncreakció következményeként megakadályozható a gyümölcsök és zöldségek romlása, a csírázás folyamatának megállása, valamint a gyümölcsök bomlása, ugyanakkor megöli a baktériumokat és a meggátolja a természetes szennyeződéseket.

 

A besugárzás alkalmazása abban az esetben megengedett, ha az emberi szervezetre és életre nincs károsító hatással, valamint technológiai szempontból megkövetelt.

ELTARTHATÓSÁG ÉS STABILITÁS VIZSGÁLATOK

Bizonyos változások előfordulhatnak az élelmiszer termékekben tárolás során. Ezek a változások befolyásolhatják az élelmiszer minőségét, továbbá a hozzátett anyagok tulajdonságait is. Okozhatják a fogyasztók számának elvesztését, valamint az emberi szervezet egészségére káros hatással bírhatnak ezek a termékben végbemenő változások.

 

Minden terméknek meg van a felhasználási dátuma, amely azt az időpontot adja meg, amikor meghatározott tárolási feltételek (fizikai-kémiai, mikrobiológiai) betartása mellett a minőségi jellemzők még nem lépik át az érvényben levő jogszabályok szerinti küszöbértéket. A tápérték megőrzése és a mért tulajdonságoknál beállt változások még nem okozzák a fogyasztók számának csökkenését.

 

Az élelmiszerbiztonság alapvető követelményeit a 175/2002. számú 2002. január 28-ai Európai Parlament és Tanács rendelete határozza meg. amely tiltja az élelmiszerek forgalomba hozatalát, amennyiben a termék veszélyes vagy káros az emberek egészségére, vagy fogyasztásra alkalmatlan.

 

Az eltarthatósági vizsgálatoknak köszönhetően felmérhetjük, hogy az élelmiszer termékek az idő múlása során milyen mennyiségi és minőségi változásokon mennek keresztül Ezt a következő módokon tudjuk elvégezni:

  • A mintákat standard körülmények között tároljuk a megjelölt minőségmegőrzési dátum idejéig – a specifikációknak és a szabványoknak megfelelően (hőmérséklet, relatív páratartalom, fény); a vizsgálat alacsony feldolgozási szintű és rövid minőségmegőrzési idejű termékek esetében javasolt.
  • A mintákat gyorsított körülmények között tároljuk, mely a gyorsított eltarthatósági vizsgálatok egyik fajtája, amelynél meghatározott hőmérsékleten és/vagy nedvességtartalom, valamint UV besugárzás mellett zajlanak a vizsgálatok. A gyorsított eltarthatósági vizsgálatok lehetőséget adnak arra, hogy rövidebb idő alatt meghatározható legyen a minőségmegőrzési idő. Habár a mesterséges körülmények tükrében szükséges elvégezni a standard körülmények között zajló vizsgálatot is, hogy megerősítést nyerjen a meghatározott minőségmegőrzési idő érvényessége, így a valódi tárolást követően a termék minőségi és biztonsági jellemzői hitelessé válnak.

 

A kifejlesztett gyorsított eltarthatósági idő vizsgálatokból származtatott minőségmegőrzési idő meghatározása egy bonyolult folyamat. Minden szinten együtt kell működnie a megrendelőnek és a laboratóriumnak a vizsgálat megkezdésétől kezdődően a jegyzőkönyv elkészüléséig. A J.S. Hamilton Laboratórium jó választás lehet az élelmiszer piacon jelenlevő vállalatok számára.